Az engem kifejező név és az előzményeim
2022. február 13. | Erika Mira
Megváltoztattam a nevem.
Előfordul, hogy az emberek el akarnak tűnni, amikor ekkorát változtatnak a nevükön, de én a régi nevemmel rejtőzködtem születésem óta – ahhoz képest, akinek én és nagyon kevés ember ismerünk engem – és most meg akarok jelenni, hogy mindenki más is ismerhesse ezt a világot, aki vagyok és amit tudok.
Látszott már egy kevés belőle időnként, de mióta megváltoztattam a nevem, sokkal erősebb. Nem tudom magam olyan mértékben akadályozni és visszafogni, ahogyan előtte. Olyasmiket teszek meg most, amiket a régi énem őrültségnek gondolna, félne tőle, megállítana benne, de már nincs hatalma beleszólni, csak megteszem. Az intuícióm elnyomhatatlanná vált.
Nem konkrétan a névváltoztatás könnyebbítette meg a lelkiállapotomat, hanem hogy megtettem valamit, amire gyerekkorom óta vágytam, de eddig mindig lebeszéltem magam róla. Például azzal, hogy nem a nevemen múlik az életem, hogy én ezzel a (régi) névvel is ki tudom hozni magamból azt, aki vagyok, hogy én vagyok én, és mindegy, mi a nevem, és én teszem a nevem nem a név tesz engem.
Próbáltam erről meggyőzni magam úgy, hogy gyerekkorom óta írok és fejlesztem azt a képességem, hogy megtaláljam a legtökéletesebben passzoló kifejezést, szót, szóösszetételt minden árnyalatára és rezdülésére az emberi érzeteknek és a világ jelenségeinek. És pont az én nevem ne fejezzen ki engem tökéletesen?!
A Darpana-t sem használom tovább. Azért használtam a meditációs csoportban kapott nevet, mert nem szerettem az eredeti nevem, de így erről is mindig az jutott eszembe, hogy nem szeretem az eredetit. Hogy nem fejez ki igazán, egyben meg még furább volt. Nem tudtam megszeretni és ezért nem is működött.
A régi vezetéknevemnek nem a forrásával volt a baj, szeretem a családom, hanem valahogy a hangzása, az érzete volt idegen tőlem.
A legtöbbször inkább úgy mutatkoztam be, hogy “Erika vagyok”, mert ez Erikát mindigis önazonosnak éreztem, és amíg Angliában éltem, magabiztos lettem ebben, mert ott mindenki a keresztnevén mutatkozott be. A vezetéknevem itthon sem szerettem kimondani, kibetűzni, mert elsőre a legtöbbször nem értették. Nem szerettem viselni.
Olyan nevet akartam, amit eredetileg, egyben szeretek. Amiben benne van a Tanító és a Művész is. Olyan nevet, ami kifejezi az Életművészt, aki vagyok. Anyai nagymamán leánykori vezetékneve a Császár, gyerekkorom óta ezt akartam magamnak. Amit tudok a felmenőimről azon a vonalon, az mind jóleső, és ezt a nevet jó érzés viselni. De azért átgondoltam-éreztem, hogy mi legyen az új nevem. Nem a régit akartam elhagyni, hanem először az újat szeretni.
Érleltem magamban, figyeltem, hogy mi akar lenni a nevem. Mint amikor festés közben kérdőn nézem a még üres vászonfelületeket a már elkészült részekhez képest, hogy mi akar ott lenni. És amikor megvan, azt érezni lehet, azt tudom, és csak akkor veszem a kezembe az ecsetet.
És amikor megvolt a nevem, azt tudtam. Egy este találtam meg, aztán pár óra alvás után hatalmas lelkesedés-érzetre ébredtem. A nemfizikai lényem lelkesedett az új nevemért annyira, hogy felébredtem.
Viszonylag gyorsan elbírálták és megkaptam a teljes nevem úgy, ahogyan akartam. Egyik este arra gondoltam, hogy már megvettem az új domain nevem, már építem az új weboldalam, pedig még nem is tudom, hogy megkapom-e a nevet – és rögtön jött egy gondolat, hogy “de valaki már tudja”. A Végtelen Intelligencia már tudta, és csak olyasmit esik jól tennem, ami összhangban van a tudásával. Másnap érkezett a levél, hogy megkaptam a nevem hivatalosan.
És Császár Erika Mirává váltam.
Inspiráló kérdések
Fontos a hozzászólásod! ❤️
- A hozzászólás itt a weboldalon a rendszer biztonsági beállításai miatt nem lehetséges, de ha megosztanád velünk, hogy milyen érzéseket és gondolatokat ébresztett benned ez az írás, akkor szeretettel várunk téged a zárt, ingyenes Facebook csoportunkban:
Csodálatos vagy ma is!
Szeretettel,