Barion Pixel

Vágyni vagy nem vágyni?

2022. június 23. | Erika Mira

Császár Erika Mira - Vágyni vagy nem vágyni

Podcastként is meghallgathatod:

Császár Erika Mira - YouTube
Császár Erika Mira - Spotify

Honnan ered a vágy?

Előszöris, honnan nem ered:

Nem eredendő emberi gyarlóság.
Nem a sötét erőktől származik.
Nem az "egó" műve.
Nem megszálló entitás kiéletlen vágya.
Nem az élet megrontója.

Nem elégedetlenség, nem önzés (nem úgy önzés), nem beképzeltség.
Nem becstelenség.
Nem ellenség.
Nem bűn.
Nem kell fájnia.

Ahonnan ered:

Nagyobbrészt nemfizikai lények vagyunk fizikai kivetüléssel.
Nem egy tőlünk különálló, felsőbbrendű entitás játékában vagyunk porszemek, hanem maga a teremtő tudat vagyunk, személyesen.
Ez az alapja annak, hogy értsük: mi a vágy.

Amikor megélünk valamit, ami jól esik, akkor azonnal tudjuk, hogy abból akarunk még.
Amikor pedig megélünk valamit, ami nem esik jól, akkor azonnal tudjuk, hogy hogyan lenne inkább jó nekünk.

Igaz? Azonnal tudod.

Csak tudjuk. Ez a tudás elkerülhetetlenül megszületik bennünk a tapasztalás pillanatában és ugyanebben a pillanatban a nemfizikai lényünk azonosul vele, azzá a frissen megismert jó érzéssé, vagy a kellemetlen érzés ellenkezőjévé, tehát a jó érzéssé válik és onnantól azt éli, az lesz az alap számára, onnan csak felfelé van neki, csak bővül.

Soha. Többé. Nem. Lesz. Kevesebb.

Ezért vetül ki a fizikai valóságba, ezért a létérzet-bővítésért. Az Univerzum tágulásáért, gyarapodásáért, folyamatos kiteljesedéséért. Ez a szerepünk fizikai lényként. Szerintem eléggé fontos szerep.

Egyetlen vágy létezik: hogy fizikai lényként az idő többségében összhangban legyünk a nemfizikai lényünkkel.

A nemfizikai lényünk létérzetére vágyunk, és a nemfizikai lényünk folyamatosan és erősen hív, hogy fizikai lényként is tartsunk vele. Ezt a hívást érzékeljük vágyásként.

A vágyainkat tehát az életünk, az élettapasztalataink ébresztik bennünk.

És amire az életünk vágyat képes ébreszteni bennünk (ami már eleve egy összetett teremtés), azt a vágyat teljességgel meg is tudja valósítani - amennyiben a mentalitásunkkal helyet biztosítunk a megvalósulás számára, azaz nem állunk az útjába tévhitekkel.

Egyetlen dolog tesz boldoggá: ha van egy vágyunk és arrafelé haladunk.

Mindegy, milyen gyorsan, csak arrafelé. Mint a hideg-meleg megkeresős játékban.

Semmi, ami már teljesen megvalósult, nem tud boldoggá tenni. Befejezett, lezárt ügy, nem áramlik benne élet.

Az, hogy megvan valamink, amiben mások hiányt szenvednek, nem tud boldoggá tenni. Elhallgattatni tud.

Hálásnak lenni azért, mert jobban élünk, mint azok, akik a korábbi életükhöz képest jobban élnek, de még kevésbé jól, mint mi, nem boldogság-érzés kelt bennünk, hanem bűntudatot, amiért "nekünk semmi sem elég".

Három nap hidegvizes esős sátrazás után összefagyva melegvízben kezet mosni egy pláza mosdójában, az valódi hála. De nem kell örökké tartson. Nem úgy kell boldogságot csiholnunk az életünkből, hogy újra és újra visszavetjük magunkat az életszínvonalunkban és aztán örülünk, hogy újra visszajutunk a korábbi szintre. Az életünk bőségesen tud új vágyakat ébreszteni bennünk a már megvalósultak tetejébe, amikkel az életünk csak több lesz. Csak előrefelé van és Soha. Nem. Lesz. Kevesebb.

Megpróbálni emberfeletti erővel lemondani a vágyainkról és utána más, magasztosabbnak hitt, elérhetőbb, reálisabb lehetőségek között válogatni: élettelen, unott, enervált, semmilyen napokat eredményez. Ön-szabotálást, hiszen ki akarna úgy élni, hogy máshogyan, mint amire vágyik?

Soha nem lesz végleg elég semmi.
Mindig lesz tovább.
Ez az élet természete.
Ezt megpróbálni megállítani olyan lenne, mintha a növény nem kérne több esőt, hiszen már esett.

A vágy nem az élet megrontója, hanem a nemelégjó élet megjavítója. Mert a kevesebb soha nem lesz elég jó, és ez természetes.

Az nem úgy van, hogy ha örülünk annak, amink van, akkor majd több lesz, aminek örülhetünk - bár ez lehet a látszat, tudom. De sokak szenvednek azzal, hogy örömöt csiholjanak magukból arra gondolva, hogy mijük van - és ez azért van, mert a hálássághoz fel kell eleveníteni azt az állapotot, amikor még nem volt, és érezni, hogy milyen megváltás, hogy most már van - a "nemvolt" visszaidézése pedig szörnyű érzés. Természetes, hogy nehéz hálát kierőltetnünk magunkból, mert egy porcikánk sem kívánja visszahozni a kevesebb múltat. A nemfizikai lényünk Soha. Nem. Néz. Vissza.

Csak előre néz és az tölti el izgalommal, várakozással, életkedvvel.

Hanem úgy van, hogy amikor tudatosítjuk magunkban, hogy hogyan született egy vágyunk, hogyan ismertük fel, hogyan hangoltuk rá magunkat és hogyan valósult meg lépésről lépésre (főleg akkor, amikor nem akartuk csinálni, hanem hagytuk), akkor ez a tudás, ez a felismerés, ez a megértése az élet működésének, az átlátása a folyamatnak, a törvényszerűségek tisztán látása, ez a teremtőség-érzet okoz örömöt és hangol olyan állapotra, hogy még több ilyen vágyás-ráhangolás-megvalósulás élményt vonzzunk.

Mert ilyenkor érezzük, hogy élünk.

A vágynélküliség nem üdvös, nem nemes - és nem létezik. Amit az is mutat, hogy még a vágynélküliségre vágyás is: vágyás. Mesterséges ön-leszedálási kísérlet. Érzéketlenné válási kísérlet. Az élet áramával szemben úszás. És azt az áramlatot magunk teremtettük: a nemfizikai lényünk felé sodor.

Azért állítják, hogy a vágy az élet megrontója és azért hiszik, hogy a vágynélküliség megváltás a földi szenvedésből, mert vágyni fájhat: de soha nem a vágyás fáj, hanem a vágyott jelenség hiányára való figyelés fáj.

Az fáj, amikor azt hisszük, hogy nem lehetséges. Azért fáj, mert a nemfizikai lényünk annyira tudja, hogy lehetséges, hogy éli is - és az ő tudásától eltérő (kevesebb) gondolat fáj.
Mindig a különbség fáj.

Mindenre azért vágyunk, mert azt gondoljuk, hogy attól majd jobban fogjuk érezni magunkat, mint most.

De, ha valamire tudunk vágyni, akkor azt az érzést már ismerjük.
Még nem jól, még nem természetes, de tudjuk, hogy milyen.

És ha tudjuk, hogy milyen, akkor képesek vagyunk felidézni, éltetni, nevelni, erősíteni, generálni magunkban - a körülményektől függetlenül is.
És nem azért, hogy megteremtsük, hanem egyszerűen azért, mert jól esik. Mert finom. (Ha nem az, akkor nem érdemes megvalósulnia.)

Nem ez a beleélés teremti meg a vágyunk megvalósulását, mert a megteremtés 99%-ban már azelőtt megtörtént, hogy felismertük magunkban a vágyat. Hanem ezzel a teret teremtjük meg a mentalitásunkban a megvalósulás beengedésére. Egy rezgésre hangoljuk magunkat a vágyunkkal. A nemfizikai lényünkkel. És akkor jön minden, amiről valaha is megtudtuk, hogy a legjobb nekünk.

A vágyás az élettapasztalataink alapján bennünk született tudás arról, hogy mi hogyan a legjobb nekünk.

Minél többet blokkoljuk, annál többször tudjuk meg még jobban, hogy márpedig az a legjobb számunkra, ezért még erősebbé válik a tudás és még erősebben vonz és még jobban fáj blokkolni.
Érdemes engedni lenni, jönni, megvalósulni - ezért írom ezt Neked, mert ha ezt látod és érted és érzed, akkor megengedőbbé válsz ettől a tudástól, amit megosztok Veled itt most.
Folytatom.

A vágy az élet fenntartója.
A vágy szent.
Vágy nélkül nincs áramlás, nincs folyamatos teremtődés, nincs semmi.
Azért van a kontraszt, hogy új vágyak születését inspirálja, amelyek előtte még soha nem léteztek.
Hogy a teremtő gondolatot túlvigye azon, ahol előtte valaha is volt.

Ha valamiről érdemes lemondani, az a vágy hiányára való figyelés. A vágy nemlétének fájlalása. Semmi más nem tartóztatja fel olyan hatékonyan a megvalósulást, mint a hiányára való folyamatos figyelés.

Az tesz boldoggá, hogy előszöris tisztelem a vágyaimat.
Tisztelettel gondolok rájuk, tisztelettel beszélek róluk, tisztelettel vágyom rájuk.
És amikor a saját vágyaimat tiszteletben tartom, akkor másokét is tiszteletben tartom, elkerülhetetlenül. Különválaszthatlanul.

Szeretem a vágyaimat.
Imádom, hogy vannak!
Imádom, hogy van mire vágynom.
Imádom, hogy van a fizikai valóságban, ami érdekel.
Akkor kezd egy emberből elfogyni az élet, amikor már semmi nem érdekli igazán itt, vagy amikor a nemfizikai lét jobban érdekli. (Mert amúgy nagyon jó.)

Szeretem azt az érzést, amikor felismerek egy új vágyat.
Szeretem tudni, hogy amikor felismerem, már masszívan van.
Szeretem tudni, hogy én még nem tudom, hogyan fog megvalósulni, de a Végtelen Intelligencia tudja és oda tud vezetni engem.
Szeretem azt az érzést, ahogyan vonz, ahogyan érdekel, ahogyan foglalkoztat, ahogyan lelkesít.
Szeretem, hogy az életem vonzani akar engem és mindenféle módokat talál ki, hogy elcsábítson.

Milyen érzés így tekinteni a vágyaidra?
Hogyan érzed magad most, hogy elolvastad ezt az írást?
Hogyan éreznéd magad, amikor megvalósulnak a vágyaid?
Képes lennél engedni a megvalósulásukat?

Képes vagy!
Hogy megtapasztalhasd a valóságban, készítettem egy kihívást: a Teremtő Naplóírás kihívásnak központi témája lesz a vágyás és a megvalósulás, Teremtő Életművész-módra.
Mert az írás kitűnő módja a kicsit ismert, vágyott érzés felnevelésének, hogy összhangba kerülj a nemfizikai lényeddel, a nemfizikai valósággal és megengedővé válj a megvalósulás számára.

De a teremtő íráshoz is kell egy olyan hangoltság, amiben nem csak annyi történik, hogy ugyanazok az ellenálló hitek jönnek elő, amik gondolkodás közben is, hanem felül tudsz emelkedni rajtuk.

Ezért a két hetes kihívás alatt minden nap küldök Neked egy rövid videót egy fontos tudással (amitől úgy érzed majd magad, ahogyan ennek az írásnak az elolvasásától is), valamint egy rövid gyakorlatot, amivel hangolni tudod magad - és ezután érdemes elkezdened megválaszolni az aznapi inspiráló kérdéseket, a Teremtő Naplóírást.
Így ez egy elképesztően hatékony eszköz, amit magamnak alakítottam ki és imádom használni.

A kihívásról minden részletet megtalálsz itt:

Császár Erika Mira - Teremtő naplóírás kihívás

Meghatározó élmény lesz, hatalmas szeretettel várlak Téged a kihívásban! ❤️

Császár Erika Mira - Életművész mentor

Inspiráló kérdések

  • Mit gondoltál eddig a vágyásról, a vágyakról? 
  • Mit gondolsz róluk most?
  • Mit gondolsz a saját vágyaidról?
  • Mit gondolsz arról, ahogyan Te vágysz?
  • Mennyire valósultak meg eddig a vágyaid?
  • Valójában mennyire szeretnéd, hogy megvalósuljanak?
  • Mennyire mersz vágyni? Mindenre, a legjobbra, arra, amit a leginkább önazonosnak érzel?
  • Mennyire szeretsz vágyni?
  • Mire inspirált Téged ennek az írásnak az olvasása? 
  • Van még valami, amit feljegyeznél ezzel kapcsolatban? 

Hogyan tovább

Az első alkalom egy egy órás konzultáció, hogy megtapasztald milyen velem az együttműködés az életed átalakításában, azután választhatsz 1 vagy 3 hónapos mentorálást.

Egyszerre párhuzamosan 6 fővel vállalok egyéni mentorálást, első alkalmas konzultációkat pedig a fennmaradó szabad időpontokban.

Kérj információt az aktuálisan foglalható időpontokról itt:

Császár Erika Mira - Mentorálás
  • Fontos a hozzászólásod! ❤️ 

  • A hozzászólás itt a weboldalon a rendszer biztonsági beállításai miatt nem lehetséges, de ha megosztanád velünk, hogy milyen érzéseket és gondolatokat ébresztett benned ez az írás, akkor szeretettel várunk téged a zárt, ingyenes Facebook csoportunkban:
Császár Erika Mira - Az Élet Szerelmesei Facebook csoport
Császár Erika Mira - Életművész mentor

Csodálatos vagy ma is!

Szeretettel,

Császár Erika Mira - Erika Mira
Császár Erika Mira - Meditációk
Császár Erika Mira - Mentorálás
Császár Erika Mira - Az élet szerelmesei Podcast