Barion Pixel

Életművészet világpánik idején

2022. május 8. | Erika Mira

Császár Erika Mira - Életművészet világpánik idején

Ahogyan én éltem meg a világpánikot.

Ezt nem egyszer fogod elolvasni, és nem azért, mert ne értenéd tökéletesen elsőre, hanem mert élvezet és megváltás a csodálatos elmédnek és a gyönyörű szívednek ❤️

Amikor javában zajlott, nem írtam róla - gondoltam, majd mindjárt vége lesz és utólag elmondom. Nem akartam borzolni senki idegeit azzal, hogy boldog vagyok olyankor is, amikor sokan nem engedik meg maguknak ezt a luxust.

Finn Lappföldre készültem, amikor az első hírek eljutottak hozzám.
Tartózkodom a hírektől 2007 óta. Azóta, hogy azt mondtam: ha a következő hír is rossz hír lesz a híradóban, akkor itt végeztünk egymással. És rossz hír volt. Ami érint esetleg egy kicsit, az így is eljut hozzám. Arra jutottam, hogy a híradás azt jelenti, hogy valamit, amit teremtettünk a magunk valóságában, bele próbálunk erőltetni mások tudatába, hogy ők is azt teremtsék maguknak.

2011 február végén már a sorban állók távolkeletről érkezett felén maszk volt a Mikuláshoz várakozva. Valamint nem szabadott kezet fogni a Mikulással.
Az előző éjszakát még egy menedékházban töltöttük párszáz kilométerre északra a sarkkörtől, egyébként is furcsa volt a tömeg, így meg főleg. Beszélték, hogy a repülőn lehet, hogy kötelezővé teszik a maszkot, meg hogy lehet, hogy világjárvánnyá nyilvánítják - de megbeszéltük, hogy azért ez abszurd lenne, ennél intelligensebbek a népek és ez biztos nem fogja becsavarni az egész világot.

Hát.

Egy nappal az iskolák bezárása előtt egy barátnőmmel csavarogtunk, már Budapesten, beültünk több helyre is. A helyek már kezdtek elnéptelenedni, volt, ahol ünnepelt sztárvendégnek érezhettük magunkat, annyira örültek a vendéglátósok a jöttünknek. Nem féltünk. Tudtuk, hogy mi van, de nem tudtunk félni. Sokat nevettünk aznap. Is. A kivételnek éreztük magunkat, akik nemcsak mondják, hanem élik is, amit tudnak.

Másnap reggel felébredtem, és azt gondoltam, hogy ha a világ megőrül, attól nekem még nem kell. Már hat éve éltem abban, tanultam és tanítottam, és mondtam el naponta átlag tízszer, de voltak napok, amikor sokkal többször, hogy:

AZ ÉLETEM BELŐLEM INDUL KI.

Aznap reggel sem tudtam másként gondolni. Túl régóta gondoltam már így, és tapasztalatam már így, és vezettem rá másokat is, hogy így lássanak nehéz helyzeteket is.

Ezért ezt a két gondolatot gondoltam magamnak, hogy ezzel megnyugtatóan lezárjam a témát:

SZERETEK EGÉSZSÉGES LENNI.

És:

SZERETEM A MOZGÁSSZABADSÁGOT.

Ezért nekem mindkettő megmaradt, végig.

Tilos volt, úgyhogy ne mondd senkinek, de teltházas tréningeket tartottunk azokban az időkben. A csapatból, akik jártak hozzánk, senki sem lett beteg. Másféle betegséggel sem.

Imádtam az üres M1-M7 bevezetőt, csodálatos volt ilyennek is látni. Akkor még az emberek hősnek érezték magukat attól, hogy otthon maradtak. És mennyire jól tették! Mert aki fél, akit nem vértezett fel a saját megfigyelőképessége stabil öntudattal, ő jobb, ha otthon marad. Lentebb kifejtem ezt még.

Voltak azért kifinomultabb, részletesebb gondolataim a témáról, de ezeket nem ott akkor kellett kitalálnom, hanem jóideje értek bennem:

1. Mit jelet az, hogy "ragály" egy olyan valóságban, ami minden részletében belőlem indul ki?! Márhogy az én valóságom, azaz a kollektív valóságnak az a része, ami engem valóban érint, belőlem indul ki.
Hogyan lehet akkor valami fertőző, azaz olyan, hogy önhatalmúlag, az én vonzásom nélkül is képes lehet beleerőszakolni magát a valóságomba? Sehogyan. Ha el kellett fogadnom éveken át, hogy nem hibáztathatok más embereket azért, amit én vonzok az életembe, még akkor sem, ha látszólag ők tesznek velem dolgokat (mert ezt vonzom és partnerek benne), akkor egy vírust sem fogok most elkezdeni hibáztatni.

És mégis van, ami ragályos: a tudat.

2. 2016-ban megfigyeltem egy érdekes jelenséget: amikor együtt voltam valakivel, aki hatalmas kamukat hordott össze, teljesen hittem neki, de néhány nap és néhány kilométer távolság után kitisztult a kép és nem is értettem, hogy mégis hogyan hihettem neki korábban. Ezután kísérleteztem ezzel, magamon: újra találkoztam vele, figyeltem, és megint olyan hihetőnek tűnt, aztán eltávolodva megint nem hittem neki többé. Láttam ezt másokon is. És megértettem egy csomó korábbi élményemet.
Úgy neveztem el a jelenséget, hogy: Tudati Tér. Karizmának is nevezik, de az nem fejezi ki a működését a jelenségnek, ezért én Tudati Térnek nevezem. Azok a tudatok rezegnek ebben a térben, amikben az ember él. Amikor valaki elhiszi a sületlenségeket, amiket összehord, akkor a fizikai közelségében könnyebb neki elhinni, mint ha távolról mondaná. A fizikai közelség hihetőbbé teszi, hiszen ott van előttem valaki, aki hisz benne, érzem őt, neki adom a figyelmem, ráhangolódok. (Távolról ez nagyobb munka és több ismétlés kell hozzá.)

Mekkora ez a tér?
Nem tudtam, de érdekelt, ezért az élet a tudomásomra hozta: az átlagember Tudati Tere 1,5-2 méter. Amekkora távolságot tartanunk kellett egymástól. Karizmatikus embereknek ennél sokkal nagyobb is lehet, egész hatalmas teremnyi.

Ez magyarázza azt, hogy miért "kapták el" azok, akik túl közel mentek valakihez, aki manifesztált magán olyan tüneteket, amiket amúgy iskolás korunkban bármikor képesek voltunk a semmiből manifesztálni, ha jobbnak ítéltük a gyerekorvosnál ücsörgést a sulinál.

3. Úgy 2010 körül megismerkedtem az Új Germán Medicina (Orvostudomány a feje tetején c. könyv) szemléletmódjával arról, hogy nincs betegség, csak intelligens biológiai különprogramok vannak, amelyek az életünket hivatottak megmenteni. Az intelligencia mindig vonzott, ezért ez egy nagyon szimpatikus szemlélet a számomra.
Eszerint a mindig jelenlévő baktériumokat, gombákat és vírusokat a szervezetünk intelligensen használja a helyreállítási folyamatokban.

Felmerült bennem, hogy mi van, ha ez a vírus nem betegség, hanem a szervezetünk utolsó kísérlete a halálfélelemtől meggyengült tüdő (a halálfélelem mindig a tüdőre megy) helyreállítására? Mondjuk nem utolsó, mert azért az esetek többségében bejött: túlélte a páciens a saját félelmét.
A félelembe tényleg bele lehet ugyanis halni.
Valószínűleg ez eddigis így működött, csak nem rögzítettek pillanatfelvételeket a folyamatból és kiáltották ki kórosnak. A helyreállítás már a megoldási szakasz, ekkor jelentkeznek tünetek. A probléma szakaszban nincsenek tünetek, de sorvadás vagy túlburjánzás folyik, amit azután a természetes nanorobotok állítanak helyre. Pontosabban: ami az ember rezgéseiben történik, az fizikailag így mutatkozik meg.

Van egy ilyen Einsteinnek tulajdonított mondás, hogy el kell döntsük, hogy ezt egy barátságos Univerzumnak tartjuk, vagy sem. Ugyanígy, el kell döntsük, hogy a szervezetünket intelligensnek tartjuk, vagy sem. És én hajlok rá, hogy az. Végülis egész jól elkeringeti a vérem a beavatkozásom nélkül (és néha ellenére) is.

4. Sok éve olvastam egy könyvet egy járványról, és elgondolkodtam, hogy hogyan lehetséges, hogy nem halt meg mindenki egy-egy történelmi járványban, hanem voltak azért, akik túlélték. Olyanok is túlélték, akik ápolták a betegeket, akiknek ezért többszörösen is meg kellett volna halniuk, ha valóban olyan halálos volt a járvány.
Hogyan lehetséges ez?
Ha, tegyük fel, magunk vonzunk mindent a valóságunkban, akkor kellett, hogy legyen valamilyen változás a többség vonzási pontjában, hangoltságában, amiért fogékonyakká váltak a beteg... büntetésre. Ezek a járványok akkoriban sepertek végig a népeken, amikor elterjedt az az életszemlélet, miszerint az ember bűnös, bűnben fogant és bűnben is fog meghalni. Ezért a bűntudat miatt az emberek elfogadták a jogos büntetést, ami egyenesen az Úrtól érkezett. Akik ápolták a betegeket, ők úgy érezhették, hogy vezekelnek, hogy megváltják magukat valamelyest, ezért nem érdemelnek olyan súlyos büntetést, hogy bele is haljanak.

Ha ez a következtetésem helyes, akkor az aktuális világpánikot megelőzően kellett történjen valami, ami megváltoztatta a többség vonzási pontját. A viszonylagos lelki jóllétről a bűntudatra.
És volt is!
Erdők égtek és óceánok szennyeződtek, és ezek nyomán a többség elkezdte úgy gondolni, hogy az ember púp a Föld hátán és megérett a pusztulásra.
Ahogyan a citromba harapás esetében sem tud különbséget tenni az agyunk aközött, hogy valóban beleharapunk, vagy csak elképzeljük, hogy beleharapunk, úgy aközött sem tud különbséget tenni az agyunk, amit az emberiségről általában gondolunk, és amit arról az emberről gondolunk, akit a tükörben látunk.

Ha az emberiséget pusztulásra érettnek gondoljuk, akkor az egész életünk arról fog szólni, hogy bebizonyítsuk: "de én különb vagyok!" És hatalmas félelmet szül az elgondolás is, hogy ez nem fog sikerülni. Halálfélelmet, hiszen az emberiséget pusztulásérettnek tévhisszük.

Az ember egy csoda, a teremtés csodája, mert minden más fajtól eltérően képes ráébredni a teremtő folyamatra, amelynek mindenképpen részese, kifinomult vágyai születnek az élettapasztalataiból, amelyek tágítják és gazdagítják az Univerzumot és ha engedi, meg is élheti ezeket.

5. Nemcsak betegségveszélyt félt össze magának a többség a bűntudatával, hanem bezártságot is. Hogyan?
Valahányszor valakit zavart az, hogy tömeg van körülötte, túl sokan vannak, túl hosszú a sor, megszületett benne a vágy, hogy kevesebben legyenek. Újra és újra megszületett és megerősödött.
És megvalósult: kevesebben lettek.
Hát, nem pont így gondoltuk. Ezért újra inkább tömeget akartunk, de megint zavaró lett, így újrakalibráltuk ezt a vágyunkat néhányszor, és alakul még.
Az a helyzet, hogy a tömeg belőlünk áll. Azokból, akik azt gondoljuk, hogy túl nagy tömeg van. Azzal, ha sok érzelemmel zavartatva érezzük magunkat miatta, még nagyobb tömeget vonzunk. Ha szeretjük a szabadabb, szellősebb tereket, a nyugalmat, a békét, akkor az ilyen helyek fognak vonzani épp olyan időszakokban, amikor megélhetjük ezt.

Nem azért maradt meg a mozgásszabadságom, mert szerencsés voltam, mert kivételezett voltam, mert bármi más, hanem mert szerettem a mozgásszabadságot. Csak szerettem. Tudtam milyen, amikor nincs és tudtam milyen, amikor van, ezért fel tudtam idézni magamban és szerettem a van érzését. Annyira jól sikerült szeretnem, hogy vettem egy autót és még nagyobb mozgásszabadságom lett.
Azóta utazok külföldre, amióta nem lehet. És mindig simán, mert amikor elindulok, eldöntöm, hogy csak akkor megyek tovább, ha simán lehet, ha még magyarázkodnom sem kell senkinek semmiért. És így is van mindig.

Nem azért maradtam egészséges, mert fiatal vagyok, hanem még fiatal is azért maradok, mert úgy tudom. (Bővebben beszélek erről A Jó Nő mentalitása online tréningemben.)

Az oltások. Ha vírusokat (és más embereket) nem hibáztathatok azért, amit vonzok, akkor az oltást sem. Egyetlen anyagnak sincs egzakt hatása, hanem mi tulajdonítunk hatásokat nekik. Nálunk van a hatástulajdonítás joga. Ezért hat sokminden olyan random módon. Ez egy képlékeny valóság, sokkal képlékenyebb, mint amennyire el tudjuk képzelni anélkül, hogy halálra rémülnénk (ami azt jelenti, hogy annyira megbizonyosodunk arról, hogy nagyobbrészt nemfizikai lények vagyunk, hogy azonnal újraegyesülünk a nemfizikai részünkkel).

Már az elején felhívta magára a figyelmem a spontán viselkedés-kísérletben (világpánik), hogy mennyire világosan megmutatkozik a tanítóknak, trénereknek, coachoknak, terapeutáknak a helyzethez való hozzáállásában és hozzászólásaiban, hogy milyen szinten élik meg magukat és miként tekintenek (és helyzetükből adódóan kezelnek) másokat.
Aztán, amikor a világpánik nyomán jött a vakcinapánik, az újabb kivételes alkalom volt nekem megfigyelni az emberi működést. Zseniális és letisztult rendszerré állt ez össze számomra azóta, mert kíváncsi voltam rá.

Feltűnt (mivel nyilvánvalóan ordított mindenhonnan ebben a helyzetben), hogy az ember identitástudatának két végpontja van: az egyik, amikor az élete áldozatának hiszi magát teljes mértékben, vele csak megtörténnek a dolgok, kiszolgáltatott, és esetleg azt eldöntheti, hogy hogyan reagál a tőle függetlenül bekövetkező eseményekre. A másik: a tudatos teremtő, aki tisztában van vele, hogy halhatatlan energia-lény korlátlan teremtőerővel, és él is ezzel a tudásával, képes tudatosan hangolni magát, megfigyelte és megtapasztalata, hogy az áthangolása nyomán megváltoznak a körülményei.

Mindannyian e két végpont között vagyunk valahol, minden témában, minden életterületen. Felnőtt korunkra már kialakul, hogy mely témában hol vagyunk és onnan nem mozgunk el sokat semelyik irányba.

Erről is lesz szó a következő online tréningemen, és ennek a következményeiről is. Annyira hiánypótló és annyira sorsfordító ennek tudatába kerülni! Imádom! Ez az Én, a nemfizikai lény online tréningem.

Azt láttam, hogy aki inkább az élete áldozatának hiszi magát, ő latolgatja az esélyeket, hogy létezik-e veszély, vagy nem, vagy harciasan vitatkozik azon, hogy jó-e oltatni, vagy megöl az is. Hozzá próbál igazodni a tőle független eseményekhez, vagy igyekszik elérni, hogy mások is hozzáigazodjanak ahhoz, amit ő igaznak hisz, és ettől igazabb legyen. Azt hiszi, hogy múlik másokon az, hogy vele mi lesz - az élete, például. Az a tévhit, hogy az egészségünk, a boldogságunk, a jóllétünk múlhat mások viselkedésén, szörnyeteggé tesz bennünket, mert meg fogunk próbálni manipulálni másokat, válogatott módokon. És a manipuláció szörnyű.

Az én boldogságom, egészségem, jóllétem nem múlik azon, hogy bárki más mit csinál vagy mit nem csinál. Nem múlhat ezen, nem így van összerakva az élet. Csak az én vonzásomon múlik. Még az is, hogy milyen emberekkel osztjuk meg az életünket egymással.

Valakinek, aki az élete áldozatának hiszi magát, azt a legjobb tenni, ami megnyugtatja őt. Ami tartósan megnyugtatja. De ehhez nyitottnak kell lennie a nyugalom érzésére, és erre csak belülről nyílhat meg. (Az érzékeltetés művészete című blogbejegyzésemben kifejtem ezt.)

Aki korlátlan teremtő lényként önazonos... hát, mi hallgattunk. És éltük, amit tudunk. Tudjuk például azt is, hogy semmi sem tragédia és soha nincs végleg elrontva, mert soha nincs vége, ezért tőlem távol állt az emberiségért való aggódás - és nem azért, mert pusztulásérettnek tévhiszem, hanem mert tudom, hogy ki az ember és végtelenül szeretem. Tudom, hogy csak élet van.
Kevés bizalmasommal beszéltem arról, amit itt most leírok. Még a tréningeken és coachingokon sem mondtam el ezt így mind. Érezhető az, hogy ki mennyire nyitott és kész rá.

Van-e vírus vagy nincs?
Van is meg nincs is. Mindkettő valóságos.
Minden, amit ember valaha gondolt, létezik rezgéséként és rá tudunk hangolódni. A fizikai valóság mindig személyes, egyéni, szubjektív és pillanatnyi, erről A valós valóság című blogbejegyzésemben írtam.
A kollektív valóság nemfizikai és minden, ember által valaha elgondolt gondolatot és megtapasztalt létérzetet tartalmaz. Amire hangoljuk magunkat, azt vonzzuk, ezért azt tartalmazza a személyes fizikai valóságunk ebből a viszonylag hatalmas és folyamatosan bővülő választékból. Abraham Hicks analógiája nyomán: amit kiszedünk a tányérunkra a svédasztalról, azt esszük meg. Nem az egész svédasztalt. És nem szed nekünk más.
Ezért, aki arra hangolja magát, hogy van kórság, az ő valóságában tényleg van és tényleg úgy működik, ahogyan várja tőle, hogy működjön.
Aki pedig szeret egészséges lenni, ő egészséges. (Nem azért nem létezik számára kórság, mert minden erejével úgy tudja, hogy márpedig nem létezik, ugyanis az ellenállás is vonzás. Hanem mert szeret egészséges lenni.)
Aki élvezi az életet, akit érdekel az élet, vagy valami az életben, ő él.

Nem azért maradunk életben, mert ügyesen elkerüljük a halált, hanem mert szeretünk élni.

Talán feltűnt már, hogy nem írtam le a nevét egyszer sem. Nem is fogom. Az egész mizéria alatt mindössze háromszor mondtam ki - emlékszem, mert szörnyű érzés volt. A magam részéről nem kívántam valóságossá tenni. Pontosan tudom, hogy milyen valóságossá tévő hatalmam van és felelősen bánok vele.

Van-e háttérhatalom, vagy nincs?
Ugyanaz a válasz. Bármi manifesztálódik, amit kérsz, amire készülsz, amivel számolsz, amire terved van, amit elképzelsz, amibe beleéled magad. Tényleg bármi. Ha vágysz rá, hogy nagyon hibáztathass valakiket azért, amit magad vonzol a személyes valóságodba, akkor megkapod. Csak vonzás van. Nincs kizárás, nincs beleerőltetés.
Csak vonzás van.

Tehát, függetlenül attól, hogy kinek hisszük magunkat, mindenképpen halhatatlan energia-lények vagyunk korlátlan teremtőerővel, a Végtelen Intelligencia egyedi megnyilvánulásai. Ez a valóság. Annyira kérdéses ez, mint a gravitáció.

Végülis úgy alakult, hogy én nem oltattam be magam, lustaságból. Kellett volna még gyúrnom kicsit a tudatomra, hogy a hívők tudati terében is képes legyek megtartani magam a valóság talaján - és ehhez voltam lusta. Így is közel mentem a hívők tudati teréhez egy vizsgálat miatt. Amikor megkérdezték, hogy miért nem oltattam be magam, azt mondtam: "így éreztem". Gondoltam, ebben nincs mibe belekötni és még igaz is. Úgy alakult, hogy nem voltam rászorulva, nem korlátozott semmiben. Mert szeretem a mozgásszabadságot. De ha fontos lett volna, akkor rágyúrok arra a tudatra, nyitva hagytam ezt a lehetőséget magamnak. Szeretem a szabadságot.

Nem véletlenül nevezem "gyúrásnak", és nem véletlenül élek abból, hogy tudatokat személyi edzek az életminőségükre igényes emberekben, mert ez egy komoly erőfeszítés: egy belső erőfeszítés. Rendszeres edzés. Az esetek rendkívül nagy többségében nem arról van szó, hogy egy addig nem használt izmot kell megerősíteni, hanem egy rosszul megtanult mozgásmintát kell felülírni egy előnyösebbre.
Előszöris azt a tudatot, hogy ki vagy te, mint érző emberi lény. Azután a többi már sokkal könnyebb.

Nos, ez egy alapos bepillantás az Életművész életembe. Az Életművészet nem egy elvont külön világ, nagyonis a mai világban él és a mai világban kell igazán. Tudom, hogy átmegy az írásaimból és hanganyagaimból is az, hogy tudom, miről beszélek, de gondoltam megmutatom belülről is, hogy milyen valóban élni ezzel a tudással.
Olyan, hogy Ahhh!

Imádom tudni, amit tudok. Imádom a tudatot, amiben a világról élek. Imádom a tudatot, amit mostanra neveltem magamban. Ez a legnagyobb kincsem. Imádom, hogy ilyen stabil és biztonságos. Imádom a hatalmat az életem felett, amit ad.
Szerelmes vagyok a tudatomba! ❤️

Boldog vagyok, hogy a jelek szerint te is akartad ezt az információt és megnyíltál a befogadására, mert két év óta először minden ellenállás nélkül élveztem megírni.

Császár Erika Mira - Életművész mentor

Inspiráló kérdések

  • Válassz ki egy számodra fontos témát, és figyeld meg, hogy milyen tudatokban élsz róla. 
  • Mennyire könnyű vagy mennyire kihívás megállapítanod, hogy milyen tudatokban élsz?
  • Mennyire vagy elégedett a tudatokkal, amiket felismertél?
  • Milyenné változtatnád azt a tudatod, mit esne jól tudni helyette? Mit esne a legjobban tudni?
  • Mennyire könnyű vagy mennyire kihívás jobban eső tudatot találnod és választanod?
  • Mire inspirált Téged ennek az írásnak az olvasása? 
  • Van még valami, amit feljegyeznél ezzel kapcsolatban? 

Hogyan tovább

Az első alkalom egy egy órás konzultáció, hogy megtapasztald milyen velem az együttműködés az életed átalakításában, azután választhatsz 1 vagy 3 hónapos mentorálást.

Egyszerre párhuzamosan 6 fővel vállalok egyéni mentorálást, első alkalmas konzultációkat pedig a fennmaradó szabad időpontokban.

Kérj információt az aktuálisan foglalható időpontokról itt:

Császár Erika Mira - Mentorálás
  • Fontos a hozzászólásod! ❤️ 

  • A hozzászólás itt a weboldalon a rendszer biztonsági beállításai miatt nem lehetséges, de ha megosztanád velünk, hogy milyen érzéseket és gondolatokat ébresztett benned ez az írás, akkor szeretettel várunk téged a zárt, ingyenes Facebook csoportunkban:
Császár Erika Mira - Az Élet Szerelmesei Facebook csoport
Császár Erika Mira - Életművész mentor

Csodálatos vagy ma is!

Szeretettel,

Császár Erika Mira - Erika Mira
Császár Erika Mira - Meditációk
Császár Erika Mira - Mentorálás
Császár Erika Mira - Az élet szerelmesei Podcast