Barion Pixel

A női és férfi szerepek

2022. március 26. | Erika Mira

Császár Erika Mira - A női és férfi szerepek

Podcastként is meghallgathatod:

Császár Erika Mira - YouTube
Császár Erika Mira - Spotify


Leírom, hogy nekem mit esik jól gondolni a témáról, és tudjuk, hogy

az a valóság, amit a legjobb érzés gondolni.
(Ez egy másik írás témája: A valós valóság)

Érezd meg, hogy neked ez jól esik-e.

A nő és a férfi között nincs energetikai különbség.

Nagyobbrészt nemfizikai lények vagyunk mind, és mint ilyenek, nem oszlunk nemekre, a kisebb fizikai kivetülésünk pedig nem idéz elő jellegzetessé váló, meghatározó energetikai különbségeket női és férfi nemű emberek között.

Én azt tanítom, hogy elsősorban és mindenekelőtt fizikai lényként érző emberek vagyunk. Azt tanítom, hogy hogyan tudjuk jól megélni ezt, és ha ezt jól tudjuk megélni, akkor az összes többi szerepünk megélése is örömmel fog eltölteni.

Minden, amit a nemi szerepekről gondolunk és olvasunk és mondanak, elvárás. A másik nem és a saját nemünk elvárásai a saját érdekeik figyelembe vételével. Hiszen önzőnek, azaz egyéni nézőponttal születünk mind és ez jól is van így - ezért azonban csakis a saját életünkben látunk igazán tisztán. Sem amikor mi tekintünk valaki más életére, sem amikor másvalaki tekint a mi életünkre, nem maradhatnak figyelmen kívül a személyes nézőpontok, amiknek a szent megélésére és egy életen át való viselésére születtünk. Így tesszük személyes, fontos élménnyé az élettapasztalatainkat az Univerzum számára. Fontos, hogy önzők vagyunk, azaz magunkat akarjuk elsősorban boldoggá tenni, és nem mástól várjuk, hogy boldoggá tegyen.

Az a nőies, amit egy nőnek született emberi lény élvez csinálni. És az a férfias, amit egy férfinak született emberi lény élvez csinálni. Ez pedig pont annyiféle, ahány ember a Földön él. Mert azt nevezzük nőiesnek vagy férfiasnak, ami vonzó a számunkra. Vonzóvá pedig csakis az élvezetünk tesz bennünket.

Hogy a férfinak kellene támogatni és vezetni a nőt és a nőnek oda kellene adnia magát a férfinak, hogy ezzel támogassa az ő erejét?! Ez alá-fölé rendelődés, ami ha működik is átmeneti időszakokban, mindig ugyanazokat a jellegzetes hibajelenségeket produkálja, és jó okkal.

A hibajelenségek az elégedetlenség, a kritizálás, a hiszti, a manipuláció. Az alárendelt fél, azaz ebben a felállásban a nő, ugyanis érzi, hogy ennek a pozíciónak vannak előnyei, ugyanakkor pontosan tudja, hogy milyen gazdát szeretne magának - és ha a fölérendelt férfi ennek nem felel meg, akkor kritizálni fogja őt a nő, különféle módokon. A férfi pedig nem érti, hogy mi baja a nőnek, amikor mindent megkap tőle, csak élveznie kellene. Nagyon igyekszik jó gazdája lenni, "ragyogtatni" a nőt, és ő mégis más gazda után néz idővel.

Mert ez természetellenes szereposztás.

Hogy a nő bolygója a hold, a férfié a nap, a nő az ezüst, a férfi az arany, az egyik a jin és másik a jang (meg sem akarom jegyezni, hogy melyiket melyiknek hiszik), és hogy ezt már ezerévekkel ezelőtt is így gondolták, ezért ez tiszteletreméltó, megkérdőjelezhetetlen hagyomány - ez is mind arról szól, hogy kinek milyen pozícióval kellene boldognak lennie mások szerint. De ez természetellenes és ez meg is látszik minden ilyen pozícionálódási próbálkozáson: nem működnek, nem tarthatók fenn, a boldogság pedig messzire elkerüli őket.

Éppen az a bizonyíték az egyenlőség természetességére - úgy értem a tényleges, megélt, gyakorlati egyenlőségre, nem arra, amit azért kell folyton hangoztatni újra és újra, mert valójában nincs -, hogy az alá-fölé rendelődés sehol, sem kicsiben, sem nagyban nem boldogság.

Mindannyiunk "gazdája" az Univerzum, de soha nem tekintene bennünket alárendeltnek. Ezért csak akkor tudunk vele kapcsolódni, csak akkor értjük és halljuk és érezzük az intuíciónkat, ha egyenrangúnak éljük meg magunkat Istennel, az Univerzummal, a Belső Lényünkkel, a nemfizikai lényünkkel, ha úgy nevezzük:

én, a nemfizikai lény.

Meredek?

Mondta ezt már neked valaki?

Miért nem mondta, mit gondolsz?

Egy olyan ember, aki kompenzációsan élvezi (nagyon más a kompenzációs és a valódi élvezet érzete), ha mások rábízzák magukat és ki vannak szolgáltatva neki, soha nem fog neked olyasmit mondani, ami valóban felszabadító, ami visszaad önmagadnak.

Ha felsőbb énnek, felsőbbrendű fénylénynek, magasabb erőnek képzeljük az életünkben nagyon bensőségesen résztvevő nemfizikai lényünket, a lényünk nemfizikai részét, akkor az emberi kapcsolatainkban is az alá-fölé rendelődés szűkös, nyomorúságos szerepeiben próbáljuk megtalálni a boldogságot, ami pedig abban a rendszerben nem létezik, nem értelmezhető. A boldogság egy másik dimenzió: az egyenlőség a Teremtővel. Azaz önmagunkkal.

Az összes emberi viselkedés levezethető ebből az identitás-tudatból és mindent ez magyaráz, és mindenre az a megoldás, hogy visszaállítjuk a természetes tudatunkat: egyenlők vagyunk önmagunkkal. Igazából az egyenlőségben ugye nincs kettő, úgyhogy ezt nehéz kifejezni szavakkal, a legjobb közelítésnek ezt találtam: én, a nemfizikai lény.

Mellőzném azt az elképzelést is, hogy a szellemvilágban, a nemfizikai entitások között bármiféle alá-fölé-rendeltség létezne, mert nem.

Nőies és férfias csak egy egyenlőn élő ember lehet.

Az egyenlőség nem múlik azon, hogy bárki más elismeri-e; ez egy saját, mindentől független tudatállapot, ami edzhető.

Egy nő számára, aki egynek éli meg magát a nemfizikai lényével, nyilván egy olyan férfi a legkellemesebb társaság, aki egynek éli meg magát a nemfizikai lényével. Mindkettőjük "gazdája" az Univerzum, hiszen az Univerzum az egyetlen, akinek jól áll a megfelelési kényszer az irányunkban: a Vonzás Törvénye. Amit kérünk a rezgéseinkkel, azt hozza a fizikai valóságunkba, mindig.

Amikor megpróbálja egy másik fizikai kivetülés, egy érző emberi lény helyettesíteni valaki számára az Univerzumot, az rendkívül bosszantó. Nem mindig tudatos ez a bosszantás, de a hatásai, a jelei egyértelműek: dominanciaharc, manipuláció. A módszerek nyersesége vagy finomsága az eredeti emberi öntudat elvesztésnek mértékére utal.

A megoldás, ahogyan írtam már, mindig az, hogy tudatába kerülünk annak, hogy mi teremtjük a valóságunkat és megfigyeljük, hogy hogyan, és gyakoroljuk úgy kalibrálni a rezgéseinket, hogy kedvezőbb valóságot vonzzunk.

Erre pedig nem lehet rámanipulálni valakit, hogy ébredjen már önmagára. Nem lehet beletenni az igényt, nem lehet megtanítani neki. Csak élő példák lehetünk arra, hogy milyen az eredeti öntudatunkban megélni magunkat az ő jelenlétében is. Ez mindenképpen jó érzés nekünk, és a jóérzésünk nem múlik a példánk hatékonyságán. Csak jó, mert jó.

Halhatatlan energialények vagyunk korlátlan teremtőerővel.

Nincs felettünk álló hatalom sem az "égben" sem a földön. A többiek is mind halhatatlan energialények korlátlan teremtőerővel. Ők is mind maguk teremtik a valóságukat. Felettük sincs hatalom sem az "égben" sem a földön. Sem a Földön. Sem az "Égben".

Mi lenne lehetséges számodra, ha ez mind igaz lenne?

Császár Erika Mira - Életművész mentor

Inspiráló kérdések

  • Milyen érzés volt olvasnod ezeket az állításokat?
  • Megfigyelted magadban közben az ítéletalkotás folyamatát? Milyen ítéleteket, véleményeket alkottál, ha alkottál? Milyen korábban ért információk alapján, honnan eredtek ezek?
  • Mit gondoltál eddig a női és férfi szerepekről?
  • Mennyire vagy elégedett mostanában a nőiességeddel?
  • Milyen módokon próbáltál meg, ha próbáltál eddig nőiesebbé válni, és milyen érzések kísérték e módszereket, és milyen eredménnyel?
  • Mit élvezel csinálni, amiben a legnőiesebbnek érzed magad?
  • Mennyit csinálod ezt?
  • Mennyire ismerős tapasztalás számodra az, hogy a valóságod ahhoz igazodik, amire hangolod magad?
  • Volt már olyan eset, amikor nem tetszett valami, és a vele kapcsolatos gondolataidat és rezgéseidet hangoltad át azért, hogy megváltozzon; ahelyett, hogy azonnal cselekvésbe ugrottál volna változatlan hangoltsággal? 
  • Mire inspirál Téged ez az írás és a kérdésekre adott válaszaid? 
Császár Erika Mira - Életművész mentor

Hogyan tovább

Az Én, a nemfizikai lény online tréningemen részletesen foglalkozunk az identitással, az egyelőség-tudat edzésével, és beavatlak abba is, hogy hogyan teremthetsz boldog emberi kapcsolatokat, méghozzá a tréningen megszerezett tudásoddal az emberi működésről.

A képre kattintva olvashatsz e lehetőségről bővebben:

Császár Erika Mira - Én, a nemfizikai lény Online tréning
  • Fontos a hozzászólásod! ❤️ 

  • A hozzászólás itt a weboldalon a rendszer biztonsági beállításai miatt nem lehetséges, de ha megosztanád velünk, hogy milyen érzéseket és gondolatokat ébresztett benned ez az írás, akkor szeretettel várunk téged a zárt, ingyenes Facebook csoportunkban:
Császár Erika Mira - Az Élet Szerelmesei Facebook csoport
Császár Erika Mira - Életművész mentor

Csodálatos vagy ma is!

Szeretettel,

Császár Erika Mira - Erika Mira
Császár Erika Mira - Meditációk
Császár Erika Mira - Mentorálás
Császár Erika Mira - Az élet szerelmesei Podcast